„Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül.
Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül
Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívószót?
El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.”
RÉ21 750,2
Nehéz a búcsú, mert még annyi megbeszélnivalónk, tennivalónk lett volna. Torzónak, befejezetlennek érezzük az életet, a művészi pályát, ahogy Arany írta az Epilógusban: „Mily temérdek munka várt még!…/Mily kevés, amit beválték/Félbe’-szerbe’,/S hány reményem hagyott cserbe’!” Hosszú idő után ebben az évben készültünk gyűjteményes kiállítására a Hajdúsági Galériában, vártuk a művésztelep nyári kurzusára.
Számunkra megrendítő Fekete János hirtelen halála, mégis ebben a 73 esztendőben benne van annak a böszörményi polgárnak a teljes élete, akit nagyon sokan tiszteltek, szerettek. Alig van olyan közösség, csoport a városban, amely ne érezné saját veszteségének az ő halálát. Hajdúböszörmény Város Önkormányzata, melynek számtalan rajzversenyt és képzőművészeti pályázatot zsűrizett, értékelt. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának egykori tanárai és hallgatói, ahol a vizuális tanszék adjunktusa, meghatározó egyénisége volt. Óráit a filozófia és a humor jellemezte. H. Fülep Éva írja, hogy a tanítás során mindig kreatív gondolkodásra és szemléletre inspirálta a hallgatókat. Számos vizuális technikát mutatott be nekik. Elsődleges volt számára a tapasztalatszerzés, a képességfejlesztés, a szemléletformálás. Kritikus volt, de következetes. Társszerzője volt a Vizuális nevelés módszertana című szöveggyűjteménynek. Hiányolják őt mint törzsolvasót a Pedagógiai Kar könyvtárosai: Láda Tünde és Sőrés Erzsébet, akikhez minden péntek délután benézett. A Bocskai István Gimnázium öregdiákjai és közössége, mert rajztagozatosként a pedagógus-képzőművész pályán példakép volt az alsóévesek számára. Rácz Imre felnézett rá Bíró Ferenc rajzszakkörében, mert már akkor művészi szintű képeket festett diákpályázatokra. Követte őt a nyíregyházi főiskolára, ahol Jancsi kifogásolta Imre szakpárját, miért a matematikát választotta a rajz mellé, holott egy. hajdúembernek a földrajz a másik szakja. A gimnázium felújítása során a címer megfestése is az őt dicséri a homlokzaton. A Hajdúsági Múzeum dolgozói számára is űrt hagyott, nekik többször szakmai segítséget nyújtott a művészeti kiállításokhoz. Így volt igazi beteljesedés, saját művészi hitvallása is a 2025 decemberében Bíró Ferenc születésnek 90. évfordulójára megrendezett emlékkiállítás. A Hajdúsági Csillagászat baráti köre, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Alapítvány kuratóriuma is hiányolja őt. A helyi természetvédelmi egyesületnek, a Zöld Körnek alapító tagja, több cikluson át alelnöke volt, ők is egy elkötelezett önkéntest veszítettek.
A helyi közösségektől megbecsülést, néhányszor elismerést is kapott. Nyugdíjba vonulásakor, 2014-ben megkapta „Hajdúböszörmény Város Művészetéért” emlékérmet, a 70. születésnapjára, a művésztelep 60. jubileumi évében, 2023-ban a Sántha Antal és Sántháné Erdős Irén által alapított „Hajdúböszörmény, a festők városa” bronz emlékplakettet.
A 1980-as évek elején indult olvasó- képzőművészeti táborokban barátjával, Molnár Gábor festőművésszel tanították meg látni a böszörményi gyerekeket. Szeretett mesterének, Bíró Ferencnek halála után vette át a városi rajzszakkört. Egykori diákja, Várdai Erika Hanga, „bús lovag” -nak festi meg, akit „élénk tekintet és lágy derű” jellemzett, és ezzel meg tudta teremteni az alkotómunkához a nyugodt harmóniát és inspirációt. 1983 óta vett részt a művésztelep életében, több évtizede a kuratórium tagja. Művésztelepeken Rácz Imre művészeti vezetőt segítette szakmai véleményével, képelemzéseivel.
Nem a reflektorfényben, hanem a háttérben dolgozott. A művelődési ház felújítása során Kupás Csillának egyedül segített a pincében a művésztelep több ezres gyűjteményének átrakásában, pakolásában, a nehéz fizikai munkában. Szívügye volt a természetvédelem, még Balmazújvárosra is kerékpárral járt át annak idején vizsgáztatni. Jó hajdú gazdaként segédkezett testvére tanyáján. Névről ismert minden madarat, leveléről a fákat. Nem kellett neki sem növény-, sem állathatározó. Évente csendben ápolta lenolajjal Bíró Ferenc fejfáját a Nyugati temetőben. 2023-ban, amikor az első 15 év művésztelepi alkotásainak anyagát válogattuk a múzeum raktárában még szemtanúként, élő lexikonként, nagy idők tanújaként, ismerősként mesélt a képekről.
Személyes beszélgetésekben a humor, a bohémság volt a meghatározó. Saját viccein is jókat kacagott, értette az irónia ezernyi árnyalatát. Miután kérésére egy új református énekeskönyvet ajándékoztam neki, testvérnek szólított, néha unokatestvéremmel összetévesztve Ibolya testvérnek. Ám ha művészeti, közéleti, vallási, csillagászati, természeti témáról volt szó, akkor mély, filozófiai gondolatokat lehetett vele cserélni. Erre bizonyíték közösségi oldala, mely tükrözi sokoldalú műveltségét, tájékozottságát. Örökké vidám, optimista, széleskörű olvasottságával komoly vitapartner volt. Néhai Varga Gyula, majd Erdős Attila és sokan mások is értőn élvezhették szellemi társaságát.
Főleg olajjal, akvarellel, akrillal festett. Képein az elmúlás, a tárgyi-szellemi emlékek absztrakciója köszön vissza. Szín és formavilágában erős gondolati tartalom sűrűsödik. Az életmű darabjai szerte magángyűjteményekben vannak, melyeknek katalogizálása és összegyűjtése már a családra: feleségére, lányaira és a kuratóriumra hárul, hogy a művészi hagyatékát egyben láthassuk majd a novemberi, előre eltervezett életmű kiállításon. Örökség, melyet nekünk kell láthatóvá tenni. Nem vesz már részt emlékműve felállításában, mindezt ránk hagyta.
